Faluközi Éva blogja

Az életcélod rejti a boldogságod kulcsát

2018. szeptember 20. 18:04 - Faluközi Éva

Hazánkban még mindig furcsán néznek arra, aki terápiára vagy önismereti tanácsadásra jár. Szerencsére akadnak azért szép számmal olyan felvilágosult gondolkodók is, akik pontosan tudják, hogy terápiára nem csak a pszichiátriai betegeknek van szüksége, hanem azoknak is, akik pozitív irányba szeretnék terelni az életüket.

Amiért érdemes felkelned reggel

Mindannyian velünk született tulajdonságokkal és képességekkel érkezünk meg erre a világra. Gyerekkorunkban még hisszük, hogy azzá válhatunk, akinek érezzük magunkat. Aztán a szocializáció és a felnőtté válás folyamatában egyszer csak kicsinyes, naiv és irreális ábrándokként tekintünk korábbi féltve őrzött álmainkra.

A japánok ezt nem hagyják. Ikigai-nak nevezik az ember veleszületett életcélját vagy, ahogy ők mondják: a létokot. Japánban az ikigai követői között nem ritka a 110 életéven felüli életkor. Ezek az emberek azt vallják, az a titkuk, hogy bármi áron kitartanak szenvedélyük mellett.*

Mindenki aszerint él, akinek született, senki sem mond le az álmairól csak, mert az per pillanat nem kifizetődő vagy, mert többet várnak az illetőtől. Az ikigai követői közül mindenki azt csinálja, amit igazán szeret, amiért szívesen felébred reggel. Lehet ugyan, hogy ez pénzben nem mindig, de a hosszú életkorban biztosan kifizetődik.

Találd meg az életcélod!

A nyugati pozitív pszichológia is hasonló módon gondolkodik. Felismerte, hogy ha szembenézünk saját traumáinkkal és levetjük az évek során ránk rakódott gátló gondolkodási- és viselkedési mintákat, akkor jó eséllyel megtaláljuk a saját egyéni életcélunkat.

Ez nem várt következményeket von maga után: az egészségünk és lelki egyensúlyunk automatikusan helyreáll, produktívabbak és boldogabbak leszünk, mint előtte bármikor. Szerencsére ez az út már mindenki előtt nyitva áll, a neve pedig: önismeret.

Ne add alább az igazinál!

Az önismereti út akkor hiteles és eredményes, ha találsz egy olyan segítőt, aki végig tud kísérni téged ezen az úton. Sokszor hallok olyan esetekről, ahol az illető csalódott aktuális tanácsadójában, ezért örökre elszigetelte magát az önismereti úttól.

Arra hívlak, hogy legyél nyitott és körültekintő! Ne állj le egyetlen embernél, ha az elsőre nem szimpatikus. Keress tovább, mert ha eltökélt vagy ezen az úton, meg fogod találni a számodra legmegfelelőbb segítőt. Lehet, hogy csak a harmadik vagy negyedik próbálkozásra, de ne add fel! Az önismereti út is pontosan erről szól: mindig felállunk, és mindig keresünk új megoldásokat.

Élj az ismerkedés lehetőségével!

A fentiekből kifolyólag sok tanácsadónál van ismerkedési lehetőség. Ez annyit tesz, hogy az első alkalom ingyenes, ahol kölcsönösen megismerkedtek egymással, ráhangolódtok a másikra. Az első alkalom után mindketten mondhattok nemet a közös munkára, bármilyen kötelezettség nélkül.

Fontos, hogy megtaláld a neked való tanácsadót, mert a belső úton akkor tudsz igazán mélyre menni, ha meg tudsz bízni benne és meg tudsz nyílni előtte. Persze ez nem első alkalommal fog megtörténni, de, ha szimpatikusnak érzed és kellemesen telik a vele eltöltött idő, akkor valószínűleg jó helyen jársz.

Tanácstalan tanácsadás

Óva intelek attól, hogy tanácsot várj az önismereti tanácsadódtól. Paradox módon ugyanis a jó tanácsadó nem osztogat tanácsokat. Sőt, egyáltalán nem beszél sokat, leginkább hallgat. Ő erre lett kiképezve, mert a megtartó hallgatás és a szavaid, mondataid megfelelő helyen való visszatükrözése soha nem látott mélységekig képes elvinni téged a lelkedben.

A jó tanácsadó bízik a lélek intelligenciájában és teret ad megnyilvánulásának. Tisztában van vele, hogy nem tudhatja jobban, mire van szükséged, mint te saját magad. Belőled kell, hogy megszülessenek a válaszok, mert az lesz számodra a tökéletes megoldás. Ez, valamint az ebből fakadó döntéseid támogatják a saját életed feletti autonómiádat és a személyiséged fejlődését.

Ha te sem akarsz lemondani az álmaidról és az egészséges, boldog élet lehetőségéről, jelentkezz be hozzám egy ingyenes ismerkedési alkalomra! ITT léphetsz velem kapcsolatba! 

 

*Forrás: Garcia, H., Miralles, F. (2016). Ikigai – A hosszú élet japán titka, Budapest, Libri Kiadó. 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://falukozieva.blog.hu/api/trackback/id/tr614252369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása