Faluközi Éva blogja

Mit ér a férfi apa nélkül?

2018. június 06. 17:40 - Faluközi Éva

apafia.jpg

Az, hogy egy fiú apa nélkül nő fel, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az édesapja fizikailag nincs jelen az életében. Az apa halála, eltűnése vagy a család életéből való lelki kivonulása hasonló traumákat jelent egy gyermek számára. A fiú minden ilyen esetben azt éli meg, hogy elvesztette a biztonságát jelentő legfontosabb támaszát. Ebben a cikkben az utóbbi apatípust, a „láthatatlan apát” teszem egy kicsit láthatóbbá.

Itt van és még sincs itt

Felnőttként lehet, hogy hónapokig nem mész haza és abban bízol, hogy a következő látogatás majd más lesz, megkapod azt a valamit, amivel betömheted a benned ordító hiányt. De ez a látogatás is csak úgy múlik el, mint a többi. Most sem viszel magaddal „semmit”.

Hogy élheted meg azt, hogy nincs apád, miközben ott ül melletted a fotelben? Lehet, hogy beszél és lehet, hogy te válaszolsz, de közben érzed, nincs köztetek valódi kapcsolat. A szavak üresen pattannak vissza a szoba faláról, te pedig izzadva egyensúlyozol a felszínesség peremén, nehogy leess és belefagyj a szavak nélküli mélységbe. Mert a csend az kibírhatatlan, a csend rögtön megmutatja a szakadékot, ami közted és az apád között húzódik.

Variációk a láthatatlan apákra

Egy apa sokféleképpen kivonulhat a gyerek életéből. Van, aki minduntalan, abban az illúzióban gyötri magát, hogy ez az ő hibája és ő nem volt elég jó fia az apjának. Lehet, hogy erre a bűntudatra az apa is gyakorta rájátszik. Annyit azonban leszögezhetsz magadban itt és most – még, ha a benned élő vádló az ellenkezőjét mondja is -, hogy az üres szülő-gyerek kapcsolat soha nem a gyerek felelőssége.

A következő pontokban összeszedtem – a teljesség igénye nélkül – a láthatatlan apák néhány tipikus jelét.

00027339.jpeg

1. A domináns

Az ilyen apa mindent az irányítása alatt tart. Ő határozza meg a család menetrendjét, feladatait, céljait és szabadidős tevékenységét. Az egyéni célok alá vannak rendelve a mindenkori akaratának. Erős, határozott, ellentmondást nem tűrő. A gyerek képességeinek kibontakoztatása helyett az apa által neki választott szakma és kvalitások elérése a cél. Meg kell felelni elvárásainak, különben szigorával és haragjával csap le a „rendszer” ellenségeire.

2. A munkamániás

Egy ilyen apa mellett nem lehet felnőni, lévén, hogy soha nincs otthon. Jellemzően korán távozik és későn ér haza. A közös családi programokat rendre lemondja valamilyen „halaszthatatlan” munka miatt és a gyerek iskolai szereplései is mindig pont rossz időpontban vannak. A szülői értekezleten épp úgy nem lehet rá számítani, mint a családi életben általában. Amire azonban egy ilyen apa fokozottan figyel, az az eredményesség. Ez a fegyvere, amivel szúr és vág. Ha nem éred el az általa felállított mércét a tanulásban, a munkában, vagyis nem vagy elég sikeres, akkor a passzív-agresszív fegyvertár egész garmadája zúdul a nyakadba.

3. Az elnyomott

Amikor adott egy domináns anya és egy önbecsülésében sérült apa, akkor máris létrejött a családban az elnyomó-elnyomott játszma. Ebbe születnek bele a gyerekek és jellemzően ezekből a szerepekből válogatnak, amit saját mentalitásuk szerint alkalmaznak későbbi életük során. Az apának egy ilyen elnyomó kapcsolatban általában nincs véleménye, mindent az anya intéz és a gyerek hamar megtanulja, ki az úr a háznál. Az apa az újabb sérüléstől való félelmében visszahúzódik, átadja a férfi szerepet az anyának és saját elefántcsonttornyába zárkózik.

4. A függő

Az ilyen apa a fenti példák mindegyikét magában foglalhatja. A családi életben nem lehet rá számítani, miközben viselkedése is mindig kiszámíthatatlan. Valamilyen szenvedélybetegségtől vezérelve (alkoholizmus, drogfüggőség, szerencsejáték függőség, stb.) hangulata állandóan ingadozik és szerhasználat közben akár még fizikai erőszakot is alkalmazhat családtagjaival szemben. Ekkor az apa lesz a fő veszélyforrás a gyermek számára. Lophat, csalhat, hazudhat és előfordulhat, hogy a gyerek perselyét is feltöri, csak hogy szenvedélybetegségének hódolhasson.

Befalazott lelkek

lelek-megcsalt-ferfi_thinkstock.jpg

A fent említett apák merev páncélt viselnek, nem lehet érzelmileg közel kerülni hozzájuk. Hiába vannak jelen fizikailag a gyermek életében, lelkileg nem kapcsolódnak hozzá és nem adják meg neki azt a pszichológiai alapot, amiből egy fiú öntudatos, akaraterős, érett férfivé cseperedhet.

Az ilyen férfiak felnőttként óriási érzelmi terheket cipelnek. Annak ellenére, hogy gyermekként esetleg féltek is apjuktól, harcoltak a szeretetéért és talán a mai napig meg akarnak felelni neki. Mert ebbe a reménybe és – jellemzően – elérhetetlen célba gyerekként könnyebb volt kapaszkodni, mint szembenézni a ténnyel, hogy az apa eltaszító viselkedése mögött az élet elöl való megfutamodása áll.

A láthatatlan apák öröksége

A gyerek pontosan érzi a láthatatlan apa páncélja alatt meghúzódó gyengeséget, ami miatt tudat alatt erős dühöt táplál iránta. Haragszik rá, mert még érte se, a fiáért se volt elég bátor szembenézni saját félelmeivel, fájdalmaival és önbecsülési problémáival.

Ez a seb örökre beég a férfi szívébe és miközben felnőttként éli az életét, lelkében minden nap megharcol az apjával. Ez az állandó belső küzdelem kihat az önképére, a párkapcsolatára, a gyermeknevelésére és a karrierjére. Az apja soha nem volt elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen önmagával. Ha mást nem is, ezt az örökséget akarva-akaratlanul átadta a fiának, akinek ez a legnagyobb esélye arra, hogy túllépjen láthatatlan apja árnyékán.

Ha szeretnéd letenni a gyerekkorodból cipelt lelki terheket, gyere el hozzám egy önismereti beszélgetésre! Az önmagaddal való szembenézés a magabiztos, tudatos, érzelmileg érett, felnőtt férfivé és apává válás útját jelentheti számodra.

Kattints ide a részletekért!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://falukozieva.blog.hu/api/trackback/id/tr614028022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása